Az unalom szinte halálra kínozta már szegény Nicolette Contre-t, aki éppen az utolsó órája után jött ki a teremből lassú, előkelő léptekkel. Péntek lévén úgy tervezte, hogy a barátnőivel tölti a délutánt, este pedig bulizni mennek majd, azonban senki sem ért rá, ezért a lány kicsit rosszkedvűen sétált el a szekrényéig - ami történetesen Adam Clarcksoné mellett volt.
Adam durcás képpel lépett Nicolette mellé és percekig azon mérgelődött, hogy nem bírja kinyitni a zárat. A lány már nem bírta nézni ezt a fajta szenvedést, így sóhajtott egyet, megforgatta a szemét és kivéve a srác kezéből a kulcsot, megoldotta a problémát. Azonban Adam hiába nyújtotta a kezét a kulcsért, Nicolette nem adta neki oda, inkább a markába zárta azt.
- Neked meg mi bajod van? - kérdezte felvont szemöldökkel a lány.
- Mit érdekel az téged? Különben meg semmi közöd hozzá, inkább add ide és eredj utadra - mordult fel Adam, de Nicolette nem tágított, mire a srác felszülten kifújta a tüdejéből a levegőt. Ezzel nagyjából le tudta magát nyugtatni, legalábbis annyira, hogy normális hangot megütve tudjon a lányhoz szólni. - Mit akarsz?
- Hagyj békén! - vette le néhány könyvét a polcról Adam, majd bezárta a szekrényét és elindult lépcsőház felé. Felment a tetőre, a lány pedig követte őt a fiú akarata ellenére is. Ide igazság szerint tilos volt feljönni, ám Adam és testvére rendszeresen látogatta ezt a helyet, főleg, ha egy kis egyedüllétre vágytak.
Pár perc után Nicolette törte meg a csendet. - Gyönyörű a kilátás - lépett a tető széléhez.
Adam nem reagált erre a mondatra, meredten bámult a távolba. - Te nem adod fel, igaz?
- Nem áll szándékomban - makacskodott a lány, kíváncsi volt Adam problémájára, maga sem értette, miért, hiszen nem is ismerték egymást annyira, csak látásból.
A fiú tiltakozott még egy darabig, de Nicolette hajthatatlan volt. - Ez a mocsok Konion folyamatosan az utamban áll, ráadásul szilveszterkor ellenem hangolta az unokatesóját is, pedig jó darab a kiscsaj - sóhajtott.
- Ez nem az a csajszi, aki lekevert neked egyet? - kérdezte a lány érdeklődve. - Nem hittem volna, hogy még mindig érdekel. Őszintén szólva úgy gondoltam, ez nagy törés volt a becsületeden - simított végig Nicolette a srác mellkasán, majd elvette onnan a kezét.
- Szerinted pofon vághat engem bárki is büntetlenül? - nézett Adam a lányra, miközben felvonta egyik szemöldökét.
- Mit tervezel akkor? Talán tudok segíteni - vigyorodott el a lány. - Persze valamiért cserébe.
Adam elnevette magát. - Nincs még tervem, de ugyan mit tudnál te nekem segíteni?
- Vannak módszereim, hidd el. Mondjuk - gondolkodott el egy pillanatig Nicolette - összebarátkozhatok a kicsikével és rábeszélhetem, hogy adjon neked még egy esélyt. Te pedig magasról pofára ejtheted, miután magadba bolondítottad - ötletelt Nicolette, mire Adamnek felcsillant a szeme. - Így Konionnak is visszavághatsz.
- Ez nem is olyan rossz ötlet - ismerte el a srác. - Mit kérsz érte cserébe?
- Nos, nekem nagyon tetszik Aaron és úgy tűnik, hogy neki is bejövök, viszont ez a Lory nagyon szervezkedik. Idegesítő kis fruska. Azt akarom, hogy segíts eltávolítani őt Aaron közeléből. Tudom, hogy Lory nem az ő típusa, de az a liba képes annyira megjátszani magát, hogy Aaront átverje. Ügyes a kicsike, ezt bevallom - mondta végül kicsit elismerően Nicolette, de azért sikerült egy kissé megint felhúznia magát az ügyön.
- Rafinált, azt meg kell hagyni. Hogy tudnék én segíteni ebben? - kérdezte Adam értetlenül.
- Az nem érdekel, oldd meg - felelte a másik, mintha ez magától értetődő lett volna. - Csak érd el, hogy Lory leakadjon Aaronról.
- Mi lenne, ha szétnéznék az ismerőseim közt? Keresek valakit, aki elcsábítja Lory-t - gondolkodott el a fiú, hátha eszébe jut valami kivitelezhető dolog.
- Ez egy remek öltet - lelkendezett Nicolette. - Akkor áll az alku? - nyújtotta a kezét.
- Igen, szövetségesem - fogadta el a lány jobbját a másik, így megpecsételték szövetségüket. - A megbeszéléseinket itt tartjuk meg és senkit sem avatunk be a dologba.
- Rendben. Akkor mások előtt jöhet az álca - mosolyodott el a lány, majd elindult lefelé. - További jó mulatást, szövetségesem. A művelet indul - lépett a lépcső első fokára Nicolette, majd elhagyta a tetőt és hazament.
Adam még ott maradt egy darabig, a történteken gondolkodott. Noha korántsem volt biztos benne, hogy ez az egész jó ötlet lenne, azzal teljesen tisztában volt vele, hogy mindkettejüknek megvolt a maga érdeke. Ezért is kezdett bízni valamennyire Nicolette-ben, mert valahogy úgy érezte, a lány nem árulja el őt - még ha csak a saját jója érdekében is.
A fiú is lejött a tetőről és gyalog indult haza - út közben ezer meg ezek nevet átfuttatott az agyán, hogy vajon ki lehet az a pasi, aki el tudná csavarni egy olyan lány fejét, mint amilyen Lory.
/Bonnie Wheatbloom fejezete/
/Bonnie Wheatbloom fejezete/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése