16.

Egy újabb pénteki nap ért véget a Greenfield középiskolában. Kicsöngetéskor, diákok ezrei verődtek ki a bejárati ajtón, vegyes színekben pompázva a kötelező egyenruhák miatt. A kellemes napsütés és a tavaszias jó idő lehetővé tette James Rosattinak, hogy végre elővehesse kedvenc motorját a garázsuk mélyéből. James imádta a két kerekű járműveket, a száguldást és természetesen a cross motoros amatőr versenyeket. Néhány helyi megrendezett eseményen ő maga is indult, de még egyetlen alkalommal sem sikerült elhozni az aranyérmet, csak a többi dobogós helyezéseket. A suli parkolójában szokta bemutatni az aktuális trükkjeit, amiért már többször is osztályfőnöki figyelmeztetést kapott. Ezért egy ideig kénytelen volt meghúznia magát, mert egy cseppet sem akarta, hogy kicsapják az iskolából. Így hát legjobb barátjával, a szintén extrém sportokért rajongó Travisszel szokott a városszéli homokbuckákon akciózni. Ugyan Travisnek nem volt motorja, de a barátja mindig megengedte neki, hogy menjen pár kört a régi, kék cross motorjával, cserébe pedig videókat készített Jamesről és a trükkjeiről.

Mint általában mindig, tanítás után, zöld motorjának támaszkodva várta Jill Hartmannt, aki nem csak az osztálytársa volt, hanem a barátnője is. A műszaki órájukon ismerkedtek csak meg igazán, hisz mind a ketten a száguldás szerelmesei voltak. James pedig sehol máshol nem találhatott még egy olyan lányt, aki imádott szerelni, pont ahogy ő.

Most is őt várta, motorjának dőlve és talpig beöltözve a legdrágább protektoros szerkójában. Magas termetét áramvonalassá tette a fekete bőr alapon lévő sárga csíkok. Ruhája az egész testére rátapadt, ami a könnyed látszat ellenére, igenis súlyos volt, a belsejébe épített műanyag miatt. Karján és combján fehér fényvisszaverő csíkok helyezkedtek el, és a biztos védelem érdekében, még bélelt térd és könyökvédőket varrtak a ruhába. Aki olyan komolyan űzte a motorozást, mint ő, annak elhagyhatatlan kelléke volt a kiváló minőségű olasz, zöld színben pompázó cross csizma és kesztyű, amik nem véletlenül harmonizáltak a bukósisakjának és motorjának almazöld színével.

James, sötétbarna, kissé húzott szemeivel és összefont karokkal figyelte a hazafelé tartó tömeget. Éppen tőle nem messze sétált Marlon, a megszokott sötétkék egyenruhájában, összefogott szénfekete hajával, kezében pedig az automatából vett, gőzölgő tejeskávéját szorongatta. Az elmúlt hetekben James arra lett figyelmes, hogy Marlon folyamatosan bámulta őt, ez pedig igen csak idegesítette, főleg miután megtudta, hogy a srác meleg. Így hát kapva az alkalmon, James elhatározta megleckézteti a fiút. Szándékosan kitette Marlon elé a a lábát, aki éppen hogy nem esett hasra, viszont a kezében szorongatott kávét Rosatti csillogó, zöld csizmájára öntötte, pontosabban három kövér csepp éktelenkedett rajta.

James rossz fiús megjelenése nem csak a külsőségeken alapult, hiszen nagyon is forrófejű volt, hamar felkapta a vizet, és tolerálni se nagyon tudta a számára idióta embereket. Ha kellett, nem félte használni az öklét.

- Te idióta! - ugrott el a motorja mellől James, és szúrós szemmel a megszeppent fiú fölé tornyosult. Úgy számolta ki, hogy majd Marlon saját magát önti le a forró löttyel, nem pedig az ő méregdrága csizmáját.

- Bocsi, ne haragudj! - igyekezett kevésbé remegő hangját hallatni, inkább a szemét is lesütötte.

- Bocsi!? - kapta le villám gyorsan a fejéről a bukósisakot, megmutatva rövidre nyírt kócos, fekete tincseit - Szerinted, egy "Bocsi"-tól ki fog jönni az eredeti, olasz bőrből a te szutykos kis kávéd? Hát nagyon tévedsz! Töröld le, vagy a gatyád is rámegy a tisztításra! - ordibált a falfehér fiúval, majd erőszakosan, fenyegetés gyanánt, megmarkolta kék ruhájának nyakát. Egyre többen nézték a jelenetet, James ezt kihasználva még jobban fitogtatta az erejét, és egy hatalmasat lökött Marlonon, aki a földre zuhant, a maradék kávét pedig a saját ruhájára borította.

- Nem hallottad? - folytatta az őrjöngést.

Marlon felpattant, és a zsebeiben kezdett kutatni egy zsebkendő után, majd mire végre talált egyet, remegő kézzel nyújtotta a fiú felé. Csak akkor vette észre, hogy három cseppen tört el a mécses, ami nem tűnt akkora tragédiának, mint ahogyan azt James előadta.

- Te most szórakozol velem, buzi gyerek? - mérgesen összevonta a szemöldökét és szikrákat szórt Marlon félelemtől csillogó szemeibe - Azt mondtam töröld le, te genetikai hulladék! - mutatott jelképesen csizmájának orrára. 

- Ne már, James! - ellenkezett Marlon, az ő szelíd kis vékony hangján - Az a három csepp nem a világ vége - közölte, majd kissé félve pillantott bele az előtte tornyosuló alak sötét szemeibe.

Rosatti szemöldöke a homloka közepéig ugrott, amiért visszamert neki beszélni az a megátalkodott homokos fajzat.

- Igazad van, még a zsebkendővel megsértenéd az anyagot - morfondírozott James, Marlon pedig megkönnyebbülve felsóhajtott. 

Talán túl hamar is, mivel Rosatti haragja a látszat ellenére nem enyhült meg. Erősen megmarkolta törékeny vállát, aztán a nyakánál fogva a földhöz nyomta a fiút.

- Nyald le, te semmire kellő! - dugta Marlon orra alá a kávéfoltos csizma orrát - Nyald le, különben kirúgom a fogaidat! - röhögve kiabált vele James, amíg Marlon igyekezett visszafojtani a megaláztatásból kifakadó könnyeit.

- Hagyd abba! 

Scott terminátorként rontott ki a jelenetet nézelődő tömeg mögül. Mindenkit félre lökött az útjából és újdonsült barátja segítségére sietett.

- Nocsak! - nevetett fel James és elengedte erős szorításából az előtte térdepelő fiút - Megjött a csajod? Vagy a pasid? Vagy hogy is van ez a melegeknél? - hasát fogva folytatta a gúnyos nevetését.

- Na majd én megmutatom neked, hogy kivel szórakozz, Rosatti! - emelte fel ökölbe szorított jobbját Scott, de Marlon elé ugrott.

- Ne tedd! - fogta le Scott karját, és kérlelő tekintettel csóválta a fejét.

- Mi van!? Te hagynád, hogy ez a kis gennyzsák terrorizáljon téged? - vörös fejjel mutogatott Jamesre, aki pimaszul a képébe röhögött.

- Rólad nem gondoltam volna, Scottie fiú, de nagyon bájosak vagytok így együtt: az ogre és a királylány - James szívet formált ujjaival, és azon keresztül nézte az előtte álló két srácot. Scott türelme elfogyott, agya teljesen elszállt, még Marlon könyörgésével sem foglalkozott, hanem egyenesen neki ment a nagyszájú Rosattinak, és lekevert neki egy hatalmas nagy pofont. James pillanatok alatt összeroskadt motorja mellett. Zúgó füllel és bevérzett monoklival pislogott a nagydarab, ogrénak csúfolt fiúra. James nem tűrte a megaláztatást, és bár mozgása kicsit bizonytalannak tűnt, nem hagyta megszégyeníteni a becsületét. Azonnal visszavágott a szilárd, kissé kemény gumiprotektoros, motoros kesztyűjével. Azt az öklöst pedig még Scott is megérezte, egy pillanatra ki is billentette az egyensúlyából a híres birkózó fiút. A közönség tombolva uszította őket egymásra. Mindkettőjük neve felváltva hangzott el a szurkolók között. Marlon kétségbe esetten próbált segítséget keríteni, mielőtt még megölték volna egymást, de James pár perc múlva már a földön feküdt, felszakadt szemöldökéből folyt a vér, feldagadt szájából is szivárgott néhány csepp, nyállal keveredve.

Jill sikoltozva szaladt oda barátjához, aki kábultan pislogott az ég felé.

- Mi a franc ütött beléd, Scott? - üvöltözött, magas, elviselhetetlen, hisztériás hangon Jill. Scott dühösen hátat fordított a vörös hajú lánynak, aki nem győzte barátja arcáról törölgetni a frissen kifolyt vérét. Marlon sajnálkozó arccal a lányhoz lépett, és előhalászott neki még pár darab zsebkendőt. 

-Így jár az, aki nem elég bátor, hogy elfogadja önmagát! - szólt fagyos hangon Marlon és pár másodperc erejéig James ép szemével nézett farkas szemet, aztán magukra hagyta őket.

- Ez meg mit jelentsen? - kérdezte összezavarodva Jill.

- Nem tudom - nyögte ki alig hallhatóan James.

Pedig jól tudta, hogy Marlon miről beszélt. De James Rosatti gyáva volt, annyira gyáva volt, hogy nem tudta, nem merte vagy csak nem akarta elfogadni, hogy egy eltitkolt része a fiúkat is szereti.


/Barbara Rikki Cartland fejezete/