13.

Kedd reggel Andrew Norking a szokottabbnál is feszélyezettebb hangulatban volt. Az egyik diákja, Scott Morrison, az iskola legjobb birkózója bizony a bukás szélén állt. Tudta mindenki, hogy egy forrófejű diákról van szó, akinek mindene a sport, de nem gondolták volna, hogy ez a tanulás rovására mehet, ugyanis a fiú nem volt mindig ilyen buta. Nem tartozott a jó eszű diákok közé, de sok tanulással szinten tudta volna tartani a jegyeit. Általános iskolás korában sokan bántották termete miatt, ezért úgy döntött, megtanul birkózni. Ennek többféle eredménye lett: pozitív, hisz nem merte többé senki se bántani, negatív pedig az előbb említett tanulási problémák tucatja, emiatt hívatta magához Scottot a tanár. A fiú lassan cammogott a tanári szoba felé, túl fáradt volt a reggeli edzés miatt.

- Scott - kezdte minden bevezetés nélkül Mr. Norking. - Úgy gondolom, segítségre van szükséged, ugyanis ha nem lennél tisztában vele, bukásra állsz több tantárgyból is. - Először viselkedett így a tanár, eddig alig beszélgetett a diákjaival a múltbeli események miatt. De most úgy érezte lépnie kell, hisz még az igazgató is beszélt vele erről a múlthéten. - Szeretném, ha megkérnéd valamelyik osztálytársadat, hogy segítsenek felzárkózni, javítani a jegyeiden, különben búcsút inthetsz ennek az iskolának. - Scott erre a mondatra már felkapta a fejét. Eddig azon tűnődött, mi a frászt akar tőle az osztályfőnöke, de csak most jutott el arra a pontra, amikor igazán felfogta, miről is van szó.

- Tanár úr! Én ööö... - kereste a szavakat, de egyszerűen semmit sem tudott kinyögni. Inkább csak bólintott egyet, és tűnődve indult ki a terem ajtaján.

- Scott, elfelejtettem említeni, hogy el van tiltva a sportcsarnoktól, amíg nem talál magának korrepetítort, és nem javít az iskolához való hozzáállásán! - szólt utána Norking, mire a fiú megtorpant.

- Ezt ugye nem... komolyan? - fehéredett el a meglepettségtől Scott.

- Igen, fiam, komoly, úgyhogy már mehetsz is, és kereshetsz magadnak társat! - fejezte be a tanár, aki úgy érezte, most végre sikerült a komfortzónájából egy kicsikét kilépnie.

A srác pedig mérgesen trappolt ki a tanáriból. Egyenesen a mosdó felé vette az irányt, hogy lehűtse arcát egy kis hideg vízzel. Most nagyon szüksége van valakire, aki elmagyarázza neki a fizikát, és a kémiát, illetve minden mást, ami számára érthetetlen volt. A mosdóból kiérve egyenesen Marlon Gaverynek ütközött. Amikor felismerte osztálytársát, aki meglehetősen megrémült tőle, rögtön vállon ragadta, és elkezdte mondani:

- Mizu, haver? Segítened kell. Kell egy korre... izé, olyan tanárféle, tudod, aki segít megérteni a dolgokat. Ugye vállalod? - rázta meg enyhén a fiút, aki falfehér arccal, rémült tekintettel figyelte termetes osztálytársát.

- Scott? Hmm, szia, hát semmi különös, korrepetitor? Nagyon sok dolgom van mostanában... - kereste a kifogásokat. Erre a birkózó elengedte, és lehajtotta a fejét. Nem gondolta volna, hogy elutasítják, eddig mindig erőszakkal sikerült megszereznie azt, amit akart. Ott volt például a menza. Ha nem volt hely, csak rá kellett néznie valamelyik nyomira, az pedig rögtön át is adta a helyét. Úgy gondolta, ez normális, jó, hogy félnek tőle. De most, hogy a szeme elé került a Gavery gyerek, aki zsigerből elutasította, rájött, mégsem olyan normális a helyzete, és a viselkedése.

- Rendben, azért kösz. - indult el az osztálya felé, mire megenyhült Marlon, és bátrabban utána kiáltott:

- Kérdezd meg Nicolette-et! Ő biztosan segít! - meglepődött, amikor kimondta Nicolette nevét, de be kellett vallania magának, hogy a lány igen unszimpatikus neki. Hiába új diák, nem kedvelte az osztálytársát, a pletykáknak és szóbeszédeknek köszönhetően. Kíváncsi volt, vajon a lány segíteni fog-e a fiúnak, vagy ő is faképnél hagyja. Ha segít, akkor valamilyen úton-módon meg kell ismernie a lányt, hisz mégsem olyan, mint amilyennek az iskola egyes nőnemű tagjai leírják.

Amikor Scott meghallotta Nicolette nevét, majdnem elpirult, de csak majdnem. Igazán jól el tudta rejteni az érzelmeit, hisz a lány igazán megfogta a fantáziáját, és tényleg tetszett neki a bájos mosolya, és a természete. Persze rengeteg történet keringett a lányról, és ezeket titkon mindig örömmel hallotta. Meg akarta ismerni őt, de az edzések miatt aligha tudott volna vele beszélni.

Belépett az osztályba, szemével Nicolette-te kereste, aki a szokásos helyén ült, barátnői társaságában. Elindult felé, de hirtelen elbizonytalanodott: Mi lesz, ha kinevetik? Vagy csak visszautasítják? Remélte, hogy nem ez fog történni, így hát, odalépett a lány asztalához.

- Öhm - kezdte, mire a kis csapat abbahagyta a csicsergést, és mind Scott felé fordultak.

- Szia, Scott, szeretnél valamit? - kérdezte kedvesen Nicolette, mire a fiúnak megjött a bátorsága. Nem érezte a maró iróniát, elvakította őt a lány szépsége.

- I-igen. Az a helyzet, hogy ööö... segítened kéne engem repetálni. - mondta a fiú, mire a lányok hangosan elnevették magukat.

- Jaj, szegény fiú, rosszul mondta ki a „korrepetálni” szót. Istenem, de buta valaki! - viháncolt Scott helyzetén Nicolette egyik barátnője, mire a lány csak még jobban nevetett.

Morrison majdnem elsüllyedt szégyenében, és inkább visszaindult a helyéhez. Ilyen kínos helyzetbe még nem került. Csalódott a lányban, azt hitte, kedvesebb lesz, de mindenki csak nevetett szegényen.

- Lúzer!

- Béna!

- Hülye!

Ezeket a beszólásokat hallotta.

- Rohadjatok meg... - dörmögte a fiú, mire az osztály fele elcsendesedett, míg a másik fele még nagyobb hahotázásban tört ki.

Életében először mutatkozott meg a gyenge énje, az a Scott, aki a gimnázium előtt volt. Ekkor érkezett a terembe Marlon, aki azonnal tudta, mi a nevetés tárgya. Haragudott Nicolette-re, amiért cserben hagyta a birkózót, de legfőképpen magára, amiért nem segített neki már a legelején. Fejét csóválva sétált Scott padjához.

- Hé... Majd én segítek neked. Megoldjuk a korrepetálást. Ma ráérsz? Beülhetünk a Gardenbe, és megbeszélhetjük a dolgokat. - Erre a birkózó is felkapta a fejét, hálásan nézett a törékeny srácra, aki lehet, hogy meg tudja menteni a bukástól. Aprót bólintott, és kikászálódott a helyéről.

- Kussoljatok, gyökerek! - kiáltotta el magát, amint a terem közepéhez ért. - Példát kéne vennetek Marlonról, aki volt olyan kedves, és felajánlotta a segítségét. Köszönöm, Gavery! - biccentett az említett felé, aki kedvesen mosolygott. Marlon mindig csak olyanokkal barátkozott, akik értelmesek voltak. Igaz, hogy Scott nem túl okos, de mivel egyetlen barátot sem talált még magának, úgy gondolta, segít egy nála alacsonyabb IQ-val rendelkező diáknak, hátha még hasznára válhat.

Az osztály többi tagja meglepődött a birkózó megjegyzésén, hisz az erőszak, és nem a beszéd híve volt. De most, hogy ki tudott mondani néhány értelmes mondatot, egy kicsit megváltozott az osztály véleménye.

/Lexie Pop fejezete/