9.

Január negyedikén hivatalosan is véget ért a téli szünet és becsengettek az iskolában. Minden diák egyszerre volt szomorú és boldog. Szomorúak voltak, mert vége lett a lazsálásnak és az önfeledt pihenésnek, és boldogok voltak, mert végre mindenki találkozhatott a barátaival, akik elutaztak a téli szünet idejére avagy nem sikerült a szünet alatt találkozniuk. Kivéve Koniont!

A fiú szünete hátra lévő idejében mérgesen a szobájában üvöltetve a zenét dühöngött. Telefonját be sem kapcsolta már jó ideje, ugyanis Hella folyamatos hívásai után megunta mobilja folyamatos csörgését, meg persze azt is, amikor a lány többször is felkereste a házukban. Szörnyen haragudott Hellára. Pontos okát maga sem tudta, de fejében újra és újra megjelent a kép, amikor Hella és Aaron megcsókolták egymást, és megőrjítette. Így hát neki az év első tanítási napjára az volt a programja, hogy elkerülje a bajkeverő Hella Duncant. Más osztály lévén sikerült elkerülnie a lányt, bár a szünetek már más kihívásnak bizonyultak.

Első órája után tartott ki a biológia teremből, amikor a folyosó végén meglátta a felé haladó lányt. Hella megszaporázta lépteit és egyenesen felé tartott. Konion fejében megfordult, hogy talán meg kéne vele beszélnie, de egyből le is mondott róla, amikor a bájgúnár Aaron elhaladt mellette szintúgy Hella irányába.

Konion azonnal irányt változtatott a balkéz irányába, de a vak irányváltoztatásnak köszönhetően azonnal fel is lökött valakit.

- Nézz már körbe, haver! - morogta egy női hang. A fiú lenézett a lányra, akit fellökött és nem hitte el milyen lányhoz is tartozik az a hang. Egy eléggé dühösnek tűnt lila hajú lány pakolgatta vissza fekete és egyben szegecses táskájába a könyveket és a füzetek.

- Bocsi, nem akartam neked menni! - szabadkozott Konion, majd lehajolt segíteni a lánynak. Miközben átnyújtotta neki az egyik füzetét, akkor vette észre a lányon, hogy ugyanolyan ujjatlan kesztyűt visel, mint ő. Alaposabban végig mérte a lányt. Hosszú szárú tornacipőt viselt, ami egészen térde aljáig ért és a D-sek világoskék egyenruhájában tündökölt. Kezét a fekete kesztyűn kívül, még ezernyi kis színes szilikon karkötő díszítette különböző zenekarok nevét viselve, amik közül Konion is jó párat felismert. Valamelyik még az egyik kedvence is volt.

- Nem gond! Megszoktam, hogy láthatatlan vagyok másoknak! - dünnyögte a lány. Végül behúzta táskája cipzárját, majd feltápászkodott és leporolta szoknyáját. Konion szintén felállt, a lány már épp kerülte ki, amikor ő utána szólva megállította.

- Várj! - mondta mire az megfordult. - Még azt sem tudom, kihez van szerencsém! - mosolyodott el, mire a lány meglepődve pislogott smaragd zöld szemeivel. 

- Te tudni akarod a nevemet? - kérdezte a lány. Haja alját birizgálta, Konionnak csak akkor tűnt fel, hogy a lány haja világos lilával indul feje tetejéről és sötétlilává változik a végére.

- Nem láttalak még ezelőtt itt, gondolom új lehetsz! - gondolkodott hangosan a fiú. - Kíváncsi meg már nem is lehetek?

- Nem hittem volna, hogy valakinek feltűnik egy újabb diák! - felelte zavartan a lány még mindig hajával babrálva. - Annyi ember van itt.

- Egy lila hajú lány csak feltűnik az embereknek. - mutatott a hajára. A lány elmosolyodott, ami Konion meglátása szerint jobban kiemelte szemei csillogását.

- Köszi. - mondta a lány. - Amúgy Jena vagyok!

- Szép neved van! - jegyeztem meg a fiú majd ő is bemutatkozott. - Én pedig Konion vagyok!

- Hé, Koni! - bukkant fel hirtelen Hella. - Beszélnünk kéne! - a lány szeme megakadt Jenán, és pillantásából sugárzott az értetlenség. - Ez meg ki? - bökte ki végül.

- Ez meg kinek neve is van! - mosolyodott el gúnyosan Jena. - Én is örvendek neked Hella, amúgy meg Jena vagyok, ha érdekel!

- Csodás volt megismerkedni! - forgatta meg szemeit a lány és Konion felé fordította a fejét figyelmen kívül hagyva a másik lányt. - Beszélhetünk végre?

Konion fejében átfutottak a lehetőségek, hogy a beszélgetésükből mi sülhet ki, végül azt felelte. - Bocs, majd később, mindjárt elkések! - nézte meg bal kezén a nem létező karóráját. - Sziasztok! - köszönt a két lánynak, majd sarkon fordult és elhatározta elindul a történelem órájára.

- Mióta sietsz te órára? - kiáltott utána Hella.

- Mióta csókolgatod Aaron Trage-t? - kérdezett vissza kapásból. Tudta, hogy a lány semmit se tudott erre mondani, így inkább nem fordult meg, hogy a szemébe nézhessen, csak haladt tovább.

Egy ”csodás” történelem óra után Mr. Wildmannel, Konion kisétált a teremből és szemével az újonnan megismert Jenát kereste, hátha addig is társaságra lel.

Amikor megpillantotta a lila hajú lányt, amint épp a falat támasztja kezében egy könyvvel, elindult felé. Félúton járhatott, amikor valaki leszólította.

- Konion, várj! - ismerte fel Aaron hangját. Idegesen megfordult, hogy a fiúra nézzen. - Hella szeretné tudni, hogy miért nem beszélsz vele, mert már ötlete sincs. - Konionban hirtelen valami elpattant, felfigyelt, hogy keze ökölbe szorult.

- Ó, újabban már veled üzenget? - kérdezte gunyorosan.

- Csak összefutottunk és említette. - vont vállat Aaron, majd kérdőn felvonta a szemöldökét. - Miért, baj?

- Nem dehogy! - morogta a fiú és elindult a lány irányába, ahova eredetileg tartott. Aaron megragadta a vállát, mire Konion dühtől vezérelve meglendítette ökölbe szorult karját és adott egy jobb egyenest a fiúnak. Aaron hátra tántorodott.

Aaron pillantása megtelt haraggal, majd Konionra vetette magát. A fiú elterült a földön, de épp nem ezzel foglalta el magát, hanem Aaron felé haladó öklével. Szeme sarkából látta, hogy az emberek gyűlnek köréjük és kántálják: Bunyó! Bunyó!

Na nem! Nem hagyom, hogy egy holmi bájgúnár megalázzon! - gondolta magában Konion.

Dühvel megtelve rúgta le magáról Aaront, fölényét kihasználva most ő adta az ütést... és a többit is. Ám Aaron sajna nem sokáig hagyta meg Konionnak ezt az élvezetet, hogy püfölheti. Ugyanis hirtelen fordult minden és most már Aaron adta le a fájdalmas jobbosokat és balosokat.

Konion két nagyon ismerős hangot hallott, ami éppenséggel két lányhoz tartozott. Hangosan vitatkoztak egymással, de csupa érthetetlen dologról. Hirtelen két pár kezet látott meg Aaron vállára tekeredve és pár pillanattal később már le is rántották a fiúról. Meglátta az ismerős lila tincseket és a zöld szempárt, majd elfogadta a lány segítő kezét és felállt. Szájában felgyülemlett vérét lenyelte és a dühösen rá meredő Aaronnal nézett farkas szemet. Persze még dühösebb lett, amikor a zöld egyenruhájában álldogáló Hella fogta vissza a fiút, nehogy Konionnak induljon.

Őt meg a lila hajú lány tartotta karjánál fogva biztos, ami biztos.

- Jól vagy? - kérdezte Jena. A fiú bólintott, mintha Hella csak erre várt volna rögtön odafordult a fiúhoz.

- Normális vagy? - majd azonnal rávágta. - Inkább erre ne válaszolj! Megvesztetek mindketten? - kapkodta fejét a két fiú között.

- Ő rontott nekem! - védte meg magát Aaron.

- Te kis... - indult volna meg Konion, de Jena rántva egyet karján azonnal visszaugrott.

- Mind a négyen az igazgatóiba! - mint egy mennydörgés úgy dörrent be Mr. Wildman négyük közé. - Most!

- Mi? - döbbentek le négyen egyszerre.

- Nem mondom még egyszer! - utasította őket. - Nyomás! - lehorgasztott fejjel elindultak mindannyian a folyosón az igazgatói iroda felé. A tömeg amelyik köréjük gyűlt, helyet hagyva elvállt, hogy kiférjenek a rettegett iroda felé. - Maguknak meg nincs jobb dolguk?! - üvöltött Mr. Wildman a többi bámészkodóval.


/Kukorka fejezete/