Szilveszter. Mindenkinek mást jelent. Jelenhet féktelen bulizást, vagy magányt is, amint otthon ülve hallgatjuk az óra csendes koppanásait. Travis Rice az év utolsó napjára az első lehetőséget választotta. A bulit. A ház fergetegesen ki lett alakítva, sőt az egész Greenfield iskola ott volt. Köztük az új lány Maggie Blackwood is. Konion Blackwood unokatestvére. Amikor egy hónapja megérkezett, mindenki őket nézte, amint Hellával együtt hármasban bevonultak nap, mint nap az iskola kapuján. Maggs ártatlan, naiv lányka volt. Sajnos ez tetszett az összes fiúnak benne. Fekete, göndör haja a bulira fel lett kontyolva és csak egy egyszerű fekete ruhát húzott, topánkával. Gyönyörűsége nem ismert határokat. Mandulavágású szemei kísértetiesen hasonlítottak Koni szemeire, sőt a fiú mindig is húgaként kezelte a lányt. A partira is kettesben jöttek.
- Kérsz valami innivalót, Maggs? - kérdezte Konion szeretetteljesen becézve az unokahúgát, amint a tömeg közepén álltak.
- Igen, köszönöm - nyomott egy cuppanós puszit a srác arcára, aki pár pillanat múlva el is tűnt a forgatagban, egyedül hagyva őt.
- Egy ilyen szépség mit keres itt egyedül? - csendült fel egy mázos hang Maggie mögül. A lány megpördült és szembe találta magát Adam Clarksonnal. A srác a partira igazán kicsípte magát. Fekete inget vett fel, egy egyszerű farmerrel együtt. Senki sem tudta, miért ezeket húzta fel, hiszen minden házibuliba a sulis ruhájában ment el. Talán egyedül Patrick sejtette, hogy az új hölgyemény miatt változott meg a testvére. Adamnek határozottan tetszett a lány keskeny csípője és a hosszú lábai. Ezért is várta olyan sietősen, hogy megközelíthesse a naiv áldozatát.
- Nem vagyok egyedül - mosolygott a Maggs. - Konival jöttem.
- Ó - sóhajtott csalódottan a Clarkson fiú, de semmi sem tudta letörni igazán a kedvét - Sehol sem látom.
- Elment innivalóért.
- Értem. Nincs kedved eljönni velem egy csendesebb helyre? Mutatni akarok neked valamit - csábítgatta Ad.
- Hova? Nem hiszem, hogy Konion örülni fog, ha elmegyek innen.
- Nem fog megharagudni, ígérem - suttogta a srác Maggie nyakába, mire az megborzongott. A lány óvatosan bólintott egyet és már indultak volna, amikor hirtelen az emlegetett szamár felbukkant előttük.
- Hova, hova? - kérdezte Koni bosszúsan. Sosem szerette Adamet. Két külön világba tartoztak. De így, hogy még az unokahúgát is el akarta szédíteni!
- Ne aggódj, tesó! - vigyorgott Ad. - Egy perc és visszakapod!
- Hozzá ne merj érni! - sziszegte, majd kikapta a lány csuklóját a bájgúnár kezéből - Gyerünk, Maggs! Menjünk a medencéhez.
Már fél óra is eltelt az ominózus incidens óta, de Konion még mindig nem beszélt az unokahúgával, és Adam távolról figyelte őket. Bárki le tudta volna olvasni a nagymenő arcáról a csalódottságot. Nem így akarta. Napok óta tervezgette, hogyan kapja meg magáénak lányt, és hogy hogyan fog borsot törni az ellenségei közé tartozó fiú orra alá.
- Kérlek, Koni! Szólj már hozzám! Én nem csináltam semmit! - siránkozott a medence mellett ülő Maggie, míg próbálta rávenni a fiút, hogy legalább ránézzen.
- Nem megmondtam, hogy maradj távol attól az idiótától? - szólalt meg pár perc elteltével a srác. A hangja végig csöpögött a gúnytól és a megbántottságtól.
- Én távol akartam maradni! Ő jött oda hozzám! Kérlek, ne haragudj! Többször nem fog előfordulni!
- Ajánlom is! - motyogta Konion, míg egy csókot nyomott rokona homlokára. - Egy perc és jövök! Beszélnem kell Travisszel. Maradj itt! És ne merj Adammel beszélni!
- Értettem! - mosolyogta Maggs, majd eltökélten követte a szemével, ahogy a fiú másodszor is magára hagyja. Eközben elgondolkodott, hogy még alig sincs tíz óra, de a buli már javában tombol.
- Csak nem megint egyedül? - suttogott egy rekedtes hang a leányzó fülébe, ezzel megszakítva az értelmes gondolatmenetet.
- Ad, kérlek, hagyj békén! Nem akarok megint összeveszni vele!
- Te is tudod, hogy tetszem neked. Te is nekem. Lépjünk le innen!
- Nem megyek sehova! - pattant fel Maggie, hogy szembe tudjon fordulni a lányok álmával.
- Én azt mondtam, hogy de! - csattant fel a srác, mire a lány lökött rajta egyet, így Adam a medencébe esett.
- Itt meg mi a fene folyik? - fogta meg Koni gyengéden az unokahúga vállát, mielőtt őt is belelökte volna.
- Azt mondta, hogy vele kell mennem - bújt el kuzinja ölelésében Maggs.
- Te kis... - morgott Ad, míg kimászott a medencéből, ezzel esélyt sem adva megszeppent lánynak, hogy befejezze a magyarázatát.
- Hagyd őt békén! - avatkozott be Konion. Megint. - Ha meglátom, hogy a közelébe mész még egyszer, nem lesz problémád azzal, hogy a barátnőid terhesek lesznek.
- Ó, igen? Csak nem akar a nagy Blackwood verekedni?
- Ha ez kell ahhoz, hogy elhúzd a puccos picsádat, akkor legyen. Tűnj el, Clarkson, míg van esélyed! - gúnyolódott Koni. Adamnek ennyi elég volt és nekiugrott a fiúnak. Maggie felsikoltott, mire egyre több ember tömörült a srácok köré. A lány igyekezett leállítani őket, de sajnos gyenge volt és félt. Ám amikor a nagymenő srác behúzott egyet az ellenfelének, Maggs kettejük közé állt és egy hatalmasat lekevert Adnak, aki így a betonon kötött ki. Mindenki tágra nyílt szemekkel figyelte a történéseket, egészen addig, amíg Clarkson fel nem pattant és el nem rohant. Őt nem üthette meg soha egy lány. Sajnos a pofon a büszkeségének jobban fájt. Koni feltápászkodott és átölelte az unokahúgát.
- Tényleg felpofoztam? - suttogta ijedten Maggie a fiú pulcsijába, mire az, büszkeséggel teli hanggal felnevetett.
- Fel ám! De még mekkorát! Na, gyere! Be kell, hogy mutassalak pár embernek! Ugyanis az én rokonom a legjobb! - kiáltotta, míg felkapta megszeppent lányt és befelé indultak, a parti középpontja felé, hogy onnan várják meg az eseménydús újévet.
/Kovács Réka fejezete/
° ° °
Greenfield városába is beköszöntött a fagyos hideg levegő, és az enyhe karácsonyi időt pillanatok alatt felváltotta a zuhogó, dió nagyságú hópelyhek, amelyek beterítették az utakat, kerteket és a kint parkoló autókat. Még ez az idő sem tántorította el a bulizástól azokat a fiatalokat, akik Travis Rice szilveszteri bulijára voltak hivatalosak. Már a téli szünet kezdete előtt rebesgették a suli folyosóin, hogy Traviséknél hatalmas és ütős buli volt készülőben. Minden gondosan előre meg volt szervezve, ahogy az a jó öreg Rice családnál megszokott. A szülők elutaztak külföldre, és ez a lehetőség egyértelműen adott volt egy igazán nagyot szóló buli megalkotására. Travis nem tartozott a menő és népszerű srácok táborába, de ettől eltekintve mindenki tudta ki is volt ő. Leginkább a százkilencvenöt centis magasságával és a snowboard sportversenyeken kiemelkedő teljesítményeivel tűnt ki a többi diák közül. Nem túl harsány, laza srác volt ő a suliban, Hella Duncan egyik osztálytársa. Habár pár mondatnál többet sosem beszélt Hellával, mégis az ő segítségével terjedt el a buli híre. Travis tudta jól, hogy ha egy elejtett fél mondatot dob oda a lány elé, az egyből ráharap a csalira. Hella, amint meghallotta a buli szót azonnal felkapta rá a fejét, és elkezdte faggatni a srácot. A hír pedig elterjedt a népszerű srácok és lányok társaságában is, aminek a házigazda rettentően örült. Ugyan nem mutatta ki sosem az érzelmeit, de nagyon feldobott volt a szünet előtti napokban. Rengetegen mentek oda hozzá érdeklődni, többek közt a már régen kiszemelt Larissa Grey.
Larissa volt Travis számára a megtestesült tökéletesség. Megbabonázta a lány hosszú, platina szőke haja és a frufrujával keretezett baba arca. A tekintete egyenesen megolvasztotta Travis hófedte szívét. Az összhatást még tetézte, hogy karcsú testét és hosszú kecses lábait kiemelte az öltözködésével. A világoskék egyenruhája jelezte, hogy a D osztály büszke tagja, ami tele volt eleganciával. Nem öltözködött nagyon kirívóan, és ki sem tette a melleit, hanem inkább nyakig begombolta türkiz kék ingét és egy vagány nyakkendőt kötött magára. Viszont formás lábait a rövid szoknyával akarva se tudta volna elfedni, a térdig érő, fűzős csizmája meg végképp előnyévé vált. Travis őt várta a legjobban, hogy végre megérkezzen a buliba.
Már bőven elmúlt nyolc óra, a suli nagyjai réges rég a nappaliban ropták a hangos zenére vagy éppenséggel a konyhában válogattak a különféle alkoholokból. Travisék háza nem volt hatalmas, de az alsó szint elég nagy volt ahhoz, hogy elbírjon harminc-negyven embert is.
Elecktrohouse, dubstep és egyéb gépzenék alkották a zenei repertoárt. Travis osztálytársai egy kupacban ugráltak és ordibáltak a már kiüresedett műanyagpoharakkal a kezükben, míg Hella a balhés Konionnal cigizett a teraszon. A D osztály ikrei a konyhában pusztították a szendvicskészletet és a C-s lányokkal flörtöltek. Az A osztályból egy pár ember érkezett meg csupán, ők viszont még nem érezték át a buli hangulatát, így csak a kanapén ültek és beszélgettek. Travis megelégelte a punnyadó társaságot, ezért mindenki kezébe nyomott egy pohár whiskey-colát, majd koccintott velük.
A csengő tompán megszólalt, és mint akit ágyúból lőttek volna ki, úgy szalad a bejárai ajtóhoz a házigazda. Travis még az előszobai tükör előtt gyorsan beletúrt fekete kócos hajába, megigazította a felsőjét, végig simított frissen borotvált arcán, aztán vett egy nagy levegőt és kitárta az ajtót. Ahogy várta, Larissa mosolygott bájosan, kezében egy üveg bort tartott, amit azonnal át is nyújtott.
- Gyere beljebb - hajtotta be a hidegről Travis a lányt, azután lesegítette Larissáról vastag kabátját, akár csak egy igazi úriember.
- Köszönöm, Travis! - biccentett oda egy lágy mosoly kíséretében.
Travis, jó házigazda révén, bevezette a Larissát a nappaliba, majd felajánlotta, hogy készít neki egy kis welcomedrinket.
- Sziasztok! - huppant le Larissa az A-sok kis csapatához a kanapéra.
- Mizu? - kezdeményezni próbált egy beszélgetést, nem sok sikerrel. A lányok lenézően végig mérték Larissa dögös kék ruháját, aztán odébb álltak. Larissa meglepetten pislogott a történteken, majd vállat vont és felmérte az ott lévő tömeget. Pár embernek oda intett, többek közt az éppen nagy bájolgásban lévő osztálytársának, Patrick Clarksonnak. A srác elismerően végig mérte őt, aztán szó nélkül megindult az irányába, nem törődve a magára hagyott lánnyal.
- Szia Lari! - ült le a lány mellé Patrick. Larissa, Patrick tesójának, Adamnek volt az ex-barátnője, de titkon mindig is bejött neki a lány. A lehetőséget kihasználva elhatározta, hogy becserkészi Patrick még az éjszaka folyamán. Habár számára tiltott gyümölcs volt, abból kifolyólag, hogy kötötte a testvéri fogadalma, miszerint barátnőkkel és volt barátnőkkel nem kezdenek ki. Emiatt kicsit bűntudata is volt, de késztetést érzett, hogy a lánnyal legyen. Túl jól nézett ki ahhoz, hogy egy fogadalmat betudjon tartani. Amíg a lány mellett ült lepörgette magában gondolatait, végül arra jutott, hogy ha Adam nem tud róla, akkor az nem is fog fájni neki.
- Hogy telt a karácsony? - érdeklődött a maga krémes, bájos hangjával a lány. Patrick alig észrevehetően közelebb húzódott, karját lazán a kanapéra vetette a lány háta mögé.
- Jól, de inkább te mesélj! Egy ilyen tündéri teremtésnek, mint te, biztosan izgalmasabb ünnepe volt - bókolt a srác, mire Larissa fülig elpirult. Szerette, ha bókolnak neki és a flörtölésben is mindig benne volt. Amilyen kis szende lánynak tűnt, annyira ördögi is tudott lenni.
- Te most bepróbálkozol nálam, Clarkson? - önelégülten elmosolyodott Larissa, aztán egy gyors pillantásra körbe nézett az embereken. - Adam ki fogja tekerni a nyakad, ha megtudja, hogy az exével flörtölsz.
Patrick felnevetett és még közelebb húzódott Larissához.
- Ugyan Lari, most miért ne érezhetnénk jól magunkat? Azért mert Adammel jártál nem beszélgethetünk? Különben is, nem kell tudnia róla - vette halkabbra a hangját.
Travis időközben nem győzött a dülöngélő tömegeken áttörni a két pohár whiskey-colával. Mikor megpillantotta hátulról Patrick alakját, közel a hőn áhított lányéhoz, egy pillanatra felment benne a pumpa. Ellenszenves volt mindig is számára a srác, főleg, hogy az összes csajt fűzögette a suliban. Nem akart balhét, ő nem az a fajta fiú volt, pedig biztos volt benne, hogy simán kitudná ütni a Clarkson fiút. Többek közt azért is mert egy fejjel magasabb volt Patricknél, másrészt pedig, ha a laza és bő cuccai alatt nem is látszódott testének alakja, igen is volt rajta némi izom erő. Több is, mint amit kinéztek volna belőle.
Határozott, kimért lépésekkel közeledett a kanapéhoz, miközben mélyeket sóhajtott, hogy legyűrje a hirtelen jött haragját.
- Tessék Larissa - nyújtotta oda neki az egyik poharat, míg szúrós tekintettel illette Patricket, aki csak oda biccentett felé egy olyan bratyizós vigyorral a képén.
- Köszi - fogadta el a poharat a lány, közben pedig jól végig mérte az előtte álló égimeszelőt.
- Nem is tudtam, hogy te ilyen szálkás vagy, Travis. Az a sok bő ruha nem túl előnyös. Mindig is azt hittem, hogy nagyobb darab vagy - mosolygott elégedetten Larissa. Travis a buli alkalmával egy szűk sötét farmert és egy szintén szűk fekete mintás felsőt viselt a jól megszokott zöld színekben gazdag bő snowboardos cuccai helyett.
Travis szíve kalimpált a boldogságtól, hogy felfigyelt rá szíve választottja, ugyanakkor Patricknek is feltűnt Larissa a túlontúl nagy érdeklődése a házigazda iránt. Ez pedig nem tetszett neki. Felpattant és kivette Travis kezéből a másik poharat.
- Kösz, tesó - veregette meg Travis vállát barátias jelleggel Patrick, szándékosan erősebben is a kelleténél, hogy érzékelje, ideje már lekopnia.
- Egészségedre, szívi! - koccintott Larissával gyorsan, majd egy az egyben lehúzta Travis italát, az üres műanyagpoharat pedig a földre hajította. Megrökönyödve nézte végig Travis a történteket, szinte fel se tudta fogni. Türtőztette magát, lassan vette a levegőt, kezei ökölbe szorultak, érezte, hogy gyomra keresztben áll az idegességtől.
- Az az én italom volt, Patrick! - sziszegte fogai mögül a házigazda.
- Igazán? Bocs! Akkor majd hozol magadnak másikat - vigyorgott gúnyosan aztán beletúrt vállig érő mogyoró barna hajába. Larissát maga mellé húzta és felé fordult, tudomást se véve, hogy még mindig előttük állt Travis.
- Hol is tartottunk, drága? - kezdett bele a bájolgásba.
Larissa feszélyezve érezte magát, és csak mozgolódott a kezében lévő pohárral a puha kanapén. Érezte a fiúk közti feszültséget, és ez a legkevésbé sem tetszett neki. Balhé szagot szimatolt, ezért felpattant, felhajtotta az italát és Travis felé emelte tekintetét.
- Megmutatnád a mosdót? - simított végig lágyan a fiú karján, akit azonnal kirázott a hideg a jóleső puha ujjaktól.
- Azaz - mutatott a nappali másik oldalán lévő ajtó felé. Mindkét fiú végig kísérte tekintetével a lány eltűnő, kecses alakját.
- Ide figyelj, colos! - ugrott fel a kanapéról Patrick, és ujjával fenyegetően bökdöste a fiú mellkasát. Tömény pia szag áradt a szájából, csupán csak annyira volt részeg, hogy neki álljon kötekedni.
- Szállj le a csajról, megértetted! Mondjuk, esélyed se lenne nála - lenéző tekintettel mérte végig Travist.
- Inkább vedd fel a szemetedet a földről. Te úgyis közelebb vagy hozzá! - vágott vissza a házigazda. Patrick szeme elkerekedett, nem várta, hogy a srác visszamer neki szólni. Már tudta, hogy nehezebb fába ütötte a fejszéjét, de nem hagyhatta akkor sem annyiban, hogy egy kis senki lecsapja a kezéről Larissát.
- Te nem vagy tisztában azzal, hogy kivel beszélsz?! Egy szavamba kerül és a haverjaim menten szétkapnak téged - emelte fel a hangját a srác, és vérben forgó szemekkel meredt rá. Travis elmosolyodott, annyira abszurd volt ez az egész. A nagyszájú Patrick, még az arcát is félte betöretni, ezért ráuszította volna a még nála is alacsonyabb haverjait?
- Az én házamban nem lesz balhé! Úgyhogy, ha valami nem tetszik haza lehet menni - vonta meg a hanyagul a vállát Travis és hátat fordított a magában fortyogó Patricknek. Több se kellett a már uralkodni nem tudó Clarkson fiúnak. Dühében hátba rúgta Travist, aki a váratlan ütéstől elhasalt a padlón. Erre a jelenetre mindenki felkapta a fejét, és köréjük gyűlt a tömeg. Azonnal kialakultak a szurkoló táborok, és a zene mellett hangos kántálásba kezdtek.
"Bunyó, bunyó!" - ütötte meg Larissa fülét a kórusban ordibálók hangja, mely a mosdón kívülről szűrődött . Éppen kezet mosott, és riadtan összerezzent, amikor hangos reccsenés és további őrjöngést hallott. Azonnal kirohant a fürdőszobából, miközben mélyen remélte, hogy nem a két srác kapott össze, de nem így történt.
Látta, hogy Patrick ordibál a földről feltápászkodó Travis felé, majd elkezdi lökdösni, de Travis csak hátrált, nem ütött. Pedig legszívesebben szétverte volna Patrick csinos ki pofiját, de ő nem akart balhét, és ezt hajtogatta folyton. Nem akarta Patricket megütni, amíg ő nem támadt neki ököllel. Igyekezett nyugodtan kezelni a helyzetet, már amennyire lehetett. Larissa ledermedten nézte az eseményeket, miközben teljesen leírta magában Patricket, pedig még hajlott is volna arra, hogy beadja neki a derekát. Viszont ezek után minden kis esély elpárolgott. Odafurakodott ő is a tömegben, hogy szétszedje őket, de nem fért hozzájuk.
- Üsd már meg! - ordították a Patricket támogató srácok. Nem kellett többször mondani neki, egyenest odament és gyomorszájon vágta a házigazdát, aki összegörnyedt a földön fájdalmában. Patrick magát istenítve tette meg a diadal körét az őt éljenző tömegek előtt. Larissa odaverekedte magát Travishez, hogy segítsen neki felállni, mikor látta, hogy alig kapott levegőt a rosszul érkező ütést követően.
- Jól vagy? - aggódva próbálta felhúzni a majdnem kétméteres srácot. Travis erőteljesen simogatta a hasát, minden erejét összeszedte, hogy ne mutassa ki a lány előtt mennyire piszkosul rosszul volt. A hányinger kerülgette, és az idegei is a plafont verdesték.
- Adj neki! Tudom, milyen paraszt Patrick. Megérdemli már igazán, hogy valaki összepakolja - bátorította a lány Travist, aki vett néhány levegőt, összekapta magát és megindult a srác felé.
- Clarkson! - ordított oda Travis, mire Patrick automatikusan oda fordult. Abban a pillanatban egy jól kimért jobb horoggal találta szembe magát. Travis akkora erővel ütött, hogy a srác szószerint berepült a körülöttük lévő emberek közé. Mindenki hitetlenül pislogott Travis felé, hisz sosem gondoltál volna, hogy ekkora erő van a srácban.
Patrick a földön feküdt, szinte alig tért még észhez. Barátai vették körbe, akik füstölögve méregették a feléjük közeledő fiút. Travis beletúrt fekete csapzott hajába, félre lökte az embereket, felrángatta a földről ruhájának nyakánál fogva Patricket, majd a falhoz szorította.
- Húzz el innen! - ordította, aztán a bejárati ajtó felé terelte. Olyan nagy erővel lökött rajta, hogy Patrick elesett, mire mindenki egyszerre felkacagott. Patrick barátai neki mentek Travisnek, az egyik srác megpróbálta lefogni amíg a másik kettő ütötte. A lányok sikoltozni kezdtek ijedtükben, a fiúk meg a házigazda segítségére igyekeztek. Lefejtették a fiúról a verekedőket és Patrickkel együtt kidobták a házból. Amint a probléma megoldódott, mindenki éljenezve őrjöngött, ivott és táncolt tovább. Páran pedig odamentek segíteni a felszakadt szemöldökű házigazdához.
Larissa könnyes szemekkel szaladt oda, sűrű bocsánat kéréssel, amiért miatta tört ki az egész balhé.
- Ne haragudj! Tudtam, hogy Patrick kissé indulatos, ha a csajozásról van szó, de hogy ennyire, azt nem. Régóta probálkozott már nálam, de ez volt eddig a legszánalmasabb dolog, amit művelt. Sajnálom! - hadarta el gyorsan, majd előkerített gyorsan egy zsebkendőt és Travis vérző szemöldökéhez szorította, egy másikkal pedig az arcáról törölte le a lefolyt vért.
- Mindegy, ő kereste magának a balhét. Nem tettem semmi olyat, amiért kiakadhatott volna. Csak közöltem vele, hogy el lehet menni, ha valami nem tetszik. Ez pedig nem tetszett neki. Idióta, kellett nekem ez az egész! - fortyogott magában.
- Mindjárt éjfél! - ordibálták a többiek és elkezdtek visszaszámolni a másodperceket.
- 5... 4... 3... 2... 1... Boldog új évet! - ordibáltak és sikítoztak boldogan a diákok. Most tűnt csak fel Travisnek, hogy mennyire sokan is lettek, szinte az egész alsó szintet ellepték az emberek.
- Boldog új évet, Larissa - vigyorgott Travis és átvette a lány kezéből a véres zsebkendőt.
- Neked is! - mosolygott bájosan, majd egy puszit nyomott a fiú szájára.
/Barbara Rikki Cartland fejezete/
° ° °
Hella Duncan boldogan kürtölte szét a baráti körében, hogy Travis Rice szilveszteri bulit rendez, ha egyszer a fiú direkt úgy jelentette be a mulatságot, hogy a lány is hallja. Egész héten tűkön ült, szinte biztos volt benne, hogy fergeteges partit csapnak majd.
Szombaton, a buli napján Hella sokáig aludt. Délben kiment a konyhába, ahol - mint minden reggel - Andrew Norking, az utolsó megmaradt rokona várta őt egy csésze kávéval a kezében.
- Jó reggelt, Andy - mosolygott rá a lány.
- Neked is - próbálkozott hasonlóképpen a másik, de az övé inkább valami fintorra hasonlított, ami azonban már jóval többnek számított a megszokott semminél.
- Mit kérsz ebédre? - kérdezte Hella, miközben a hűtőben kutatott valami ehető után.
- Már rendeltem kaját, úgyhogy ma nem kell főznöd. Csípős kínait, a kedvencedet - állt fel az asztaltól Mr. Norking.
- Köszi - mosolyodott el Hella ismét.
A lány egész délután a bulira készült. Pár óra után sikerült kiválasztania a megfelelő ruhát - egy vörös, csillogós trikót, rá egy fekete bőrdzsekit, egy fekete, magas sarkú csizmát és egy fekete, testhez simuló, combközépig érő szoknyát vett fel a szokásos szegecses, fekete bőr kesztyűivel, övvel és bőrszíj nyaklánccal. A szemeit füstösre festette, ajkát pedig vörösre. Este nyolckor indult el az egy órás gyalogtúrára, de az idő egész kellemes volt, szóval még jól is esett neki a séta.
A buliban már elég sokan táncoltak és ittak, mire Hella odaért, ezért úgy döntött, ő is csatlakozik. Három vodkamartini után már eléggé jól érezte magát, el is telt egy óra, rengeteget táncolt olyanokkal is, akik nem ismert vagy nem a suliba jártak. Felkerekedett, hogy megkeresse Koniont.
Nem járt nagy sikerrel alul, így felment az emeletre, ahol két összeszólalkozó srácot talált. Az egyik valamilyen Aaron volt - Hella nem tudta a teljes nevét -, csak hallomásból ismerte az úszót, főleg a pletykákból. Kék farmert és fehér inget viselt a fiú egy fekete cipővel. Az ingje felső három gombja ki volt gombolva, így egy picit kilátszott Aaron kigyúrt teste. Vállig érő barna haját pedig szabadon hagyta. A másik, Nathan O’Connel sem aprózta el a dolgokat, pólót nem viselt, csak egy fehér alapon szürke mintás kabátot, egy vörös nadrágot meg egy fekete cipőt. Nyakában egy nyaklánc lógott egy állati fogból készített medállal, izmos teste kivillant a kabát alól. Fekete övéről láncok lógtak le, barna haja a feje tetején az égnek meredt, alul a hossza pedig rálógott a vállára.
- Hé, jobb lenne... - próbálta őket leállítani Hella, de mire észbe kapott Nathan egy olyat behúzott Aaronnak, hogy a fiú hanyatt esett és a földre zuhant. - Most már álljatok le! - kiáltotta Hella.
Mindketten ránéztek, a lány pedig Nathanhoz fordult. - Figyu, haver, szerintem ez nem a balhé pillanata, szóval, menj vissza a lenti buliba - mutatott Hella ellenkezést nem tűrően a lépcső felé és csak remélni tudta, hogy Nathan hallgatni fog rá.
A fiú sóhajtott egyet. - Igazad van, nem kéne az időmet pazarolni erre a kis pondróra - bökött végül Nathan a másik felé és lassan lesétált a földszintre.
- Mit mondtál? - szűrte a fogai közt Aaron, majd miután felállt, a bunyós után akart menni.
- Szerintem nem kéne - állította meg Hella. - Vagy szeretnéd a párját? - nyomta meg a fiú felduzzadt szemhéját. - Hozok jeget, addig gyere be ide - nyitotta ki a lány az egyik hálószoba ajtaját. Lerakta az éjjeliszekrényre a kezében lévő dobozos sört és elindult egy kis jégért.
- Most pedig elmesélheted, hogy miért verekedtél össze ezzel az értelemhiányossal, te világ barma - kezdte Hella a beszélgetést, miután visszatért egy zacskó jéggel.
- Ezt hogy érted?
- Tudod, ez a srác legalább annyira erős, mint hülye. Szóval nem éri meg vele állni - kortyolt a lány ismét a sörébe, amit az éjjeliszekrényen hagyott. - Hogy van a fejed? - ült le a fiú mellé.
- Egy kicsit szédülök - vallotta be Aaron.
- Akkor pihengess itt tovább, én léptem. Üdv, cicafiú.
Hella felállt az ágyról a dobozzal karöltve, és az ajtó felé lépett.
- Kérlek, várj! - fogta meg Aaron a lány szabadon maradt kezét, mire az illető visszafordult. A fiú zavarában elvörösödött. - Itt maradnál még velem? Nem szeretnék egyedül lenni.
Hellának mérlegelnie kellett. Vagy a fergeteges bulit választja, vagy pedig a dagadt szemű srácot egy sötét szobában. Egy sóhaj kíséretében huppant le az ágyra Aaron mellé.
- Érezd magad megtisztelve - kortyolt még egyet a sörbe a lány. - Az a mázlid, hogy van itt egy mini hűtő teli piával. Úgy látszik, ez a Travis nem aprózza el a dolgokat.
Mindketten szótlanul bámultak előre. Aaron próbálta a jéggel lelapítani a duzzanatot a szeméről, de nem járt nagy sikerrel.
- Bárcsak olyan lehetnék, mint te - sóhajtott a fiú.
Hella felnevetett. - Magadnál vagy?
- Sosem tudtam olyan független lenni...
- Most lelkizni fogunk? - túrt bele a lány ébenfekete hajába.
- Úgy tűnik.
- Erre inni kell. - Hella kivégezte maradék italát, majd a földre tette az üres dobozt és lefeküdt az ágyra. - Vicces, eddig azt hittem, hogy te vagy a tökös gyerek, akinek mindene megvan.
- A látszatot muszáj fenntartani - feküdt Aaron a lány mellé.
- Ismerős.
Újra csend lett. Hella látta, hogy a fiú tanácstalanul a plafont fixírozza. - Hella Duncan, a látszólag vagány - nyújtotta a kezét Aaron felé.
- Aaron Trage, az álbarátokkal körülvett - fogadta el a lány jobbját. - Csak látszólag vagány?
Kezdett oldódni a köztük lévő feszültség.
- Vannak dolgok, amikről jobb, ha kevesen tudnak.
- Nekem elmondod őket? - puhatolózott tovább a fiú annak reményében, hogy többet megtudhat a mellette fekvő titokzatos személyről.
Hella furcsállta a gyakorlatilag idegen srác kíváncsiskodását. - Mit akarsz tőlem? - kérdezte hát lényegre törően.
Aaron hasra fordult az ágyon, a lány szemébe akart nézni. Bal kezével felkönyökölt és megtámasztotta a fejét.
- Szeretném megismerni a látszólag vagány Hella Duncant.
- Miért bízzak meg benned? - vonta fel kérdőn a szemöldökét a lány.
- Mert egy cipőben járunk.
- Gondolod? - nevette el magát Hella.
- Mindkettőnknek van egy titkos énje.
- Nem csak fel akarsz szedni, mint a többi barom, akik azt színlelik, hogy érdekli őket, mi van velem?
- Ne butáskodj, én... - kezdte Aaron, de a másik félbeszakította.
- Mindenki tudja, hogy alkohollal a szervezetemben sokszor csinálok olyan dolgokat, amiket valójában nem akarok.
- Szomorú, ha ezt már mindenki tudja.
- Ahj, ne forgasd ki a szavaimat! - lökte meg Hella a fiú karját.
- Oké, bocsi - mosolyodott el a másik, mire a lány követte a példáját.
Aaron mélyen a szemébe nézett és kisepert egy hajtincset Hella szeméből, de a keze ott maradt a lány puha arcán.
- Rendben - egyezett bele végül Hella. Elfordította a fejét az ágy vége felé és kinézett az ablakon a búskomor éjszakába. - Azonban le kell lombozzalak téged, nem egy tündérmesét fogsz hallani. Nincs királyfi, nincs boldog vég. Nincsen semmi, csak a fájdalom. Mikor tizenkét éves voltam, a szüleim meghaltak egy autóbalesetben. Mindketten azonnal szörnyet haltak az ütközés során. - Miközben a lány beszélt, Aaron az érzelmeket figyelte az arcán. A holdfény beragyogta a szobát, Hella pedig szinte angyalian tündökölt benne. Egy gyönyörű, ámde mérhetetlenül szomorú angyal. Micsoda szívszakasztó látvány, gondolta a fiú. - Ekkor kerültem Andy-hez, az édesanyám bátyja magához vett. Szerintem te is ismered, ő a némettanár a suliban, Andrew Norking.
Aaron szótlanul bámult a meglepettségtől.
- Nem te vagy az egyetlen, akinek fogalma sincs erről. Az igazgatón és Konionon kívül senki se tud az egészről. Kivéve most már téged. Remélem, ez köztünk marad.
- Persze - bólogatott hevesen a fiú. - Ez csak természetes.
- Nos, a történetet folytatva, Andy eléggé magának való ember volt. Szinte semmi sem érdekelte őt a világon, mikor a seregből hazatérve a húga halálhíre várta. A hadsereg egy erős- és keményszívű embert faragott belőle, ezért a mai napig képtelen kimutatni az érzéseit. Én azonban látom, hogy mennyire fáj neki. Ugyan, hiszen melyik boldog ember csinálná ezt? Hazugságban élünk egy álotthonban. Minden áldott hétköznap reggel ugyan az történik. Mire felkelek, ő már a konyhában ül és kávézgat. Feketén, egy cukorral, tej nélkül. Állítása szerint az igazi férfiak így isszák azt a vackot - mosolyodott el keserűen Hella. - Ritkaságnak számít, ha nem otthon issza meg, mert közben elolvassa az aznapi újságot, majd a reggeli néma csendben telik el. Szombaton, mint ma reggel is, megvárja, amíg felkelek. Csak ül az étkezőasztalnál és bámul maga elé egykedvűen vagy éppen még kávézgat. Vasárnap reggel pedig a temetőbe megyünk meglátogatni anyáékat. Sokszor azon gondolkozom, hogy ez a monoton élet már szinte beteges. Nem csak felőle, felőlem is, mert hagyom, hogy így történjen.
- Nem a te hibád - próbált kedves lenni Aaron, de a lány hirtelen felé fordult és könnyáztatta szeméből a halántékán lecsorogtak a cseppek.
- Akkor mondd hát meg, mit tegyek, ha olyan okos vagy! - utasította Hella a fiút elhaló hangon. - Hiszen mégse mondhatom neki azt, hogy ne fájjon neki, mikor azt én sem bírom ki.
- Próbálj meg beszélni vele - javasolta Aaron.
- Egyszerűen képtelen vagyok nézni, ahogy szenved...
- Ezért inkább tudomást sem véve erről azt tetteted, hogy minden rendben van? - vonta fel kérdőn a szemöldökét a fiú.
Hella, mintha meg sem hallotta volna, amit Aaron mondott, folytatta a történetet a plafont fixírozva. - Andy elég labilis. Sok benne a bűntudat. Szeret a katonaságról beszélni, de mikor arról kérdezem, hogy miért jött haza, akkor mindig felkapja a vizet és azt mondja, hogy ne kérdezősködjek annyit. Egyszer azonban éjszaka kölcsönvettem a telefonszámos füzetkéjét, majd pedig felhívtam az egyik férfit, aki a társa volt a seregben. Egy osztagban szolgáltak vagy micsodában, nem tudom. A lényeg az, hogy a fickó azt mondta, azért küldték haza Andy-t, mert egy sikertelen akció után teljesen összetört. Az övé volt a kulcsfontosságú szerep. Egy bombát kellett beállítania hat percre, de ő csak ötre állította. Már legalább húsz éve szürkületi vaksága van. Ez egy betegség a családunkban, édesanyámban is volt, valószínűleg nekem is lesz. Számolta ő a gombnyomásokat, de egy robbanás megzavarta, így eltévesztette.
- Szürkületi vaksággal hogyan vették fel? - értetlenkedett Aaron.
- Ez egy jó kérdés, szerintem csak eltitkolta. A színlelésben kiváló.
Hella nagyot sóhajtva ült fel. Odasétált az ablakhoz, majd kinyitotta azt. A földszintről nem olyan hangosan, de hallani vélte a dübörgő zenét. A szellő lágyan csapott be a szobába.
Aaron képtelen volt parancsolni magának, így ő is az ablakhoz lépett. Csupán pár centi választotta el az orrukat egymástól, érezték egymás forró lélegzetét.
- Olyan gyönyörű vagy - suttogta a fiú, majd megsimította a lány jobb karját. Óvatosan csókolta meg Hella lágy ajkait, aki viszonozta ezt a gesztust Aaron nagy meglepetésére - szinte minden porcikája remegett.
Néhány pillanat volt csupán, a lány mégis elfordította a fejét. Az utcán egy alakot látott meg. Konion volt az, Hella messziről felismerte a srác ruháit. A fiú meredten bámult rá, majd hirtelen sarkon fordult és elfutott. A lány nem értette, hogy mi a fene történt, de tudta, utána kell mennie.
- Sajnálom, Aaron, holnap vasárnap, korábban kell kelnem - mondta ridegen, majd eltolta magától a fiút. Ez nem volt hazugság, csak kihagyta az igazság felét.
- Maradj még egy kicsit - kérlelte őt a másik.
- Nem. Hagyj békén. Ez az egész meg sem történt. Fogalmam sincs, miért mondtam el neked ezeket, de felejts el mindent. Ha bárkitől is visszahallok valamit, tudni fogom, hogy te voltál. Biztos lehetsz benne, hogy akkor meg fogom keseríteni a hátralévő gimis éveidet - vágta ki Hella az ajtót. Kezdett kijózanodni és rájött, hülyeség volt elmesélni Aaronnak a legféltettebb titkait, bár már feleslegesnek tűnt ezen rágódni. Futásnak eredt, miközben tárcsázta Konion mobilját, de ő nem akarta felvenni. A lánynak nem maradt más választása, elindult azon az úton, amerre legjobb barátját látta elrohanni.
/Bonnie Wheatbloom fejezete/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése