Lory Candle szinte füstölt a méregtől. Késésben volt a rajzóráról, mert éppen Cassie Abrahams-szel pletykálkodott az uszodabeli ügyről. A gondolat, hogy az ő Aaronja más lánnyal randizott szinte megőrjítette, hiába telt el azóta már egy nap.
Nagy erővel vágta be maga után az ajtót, mikor a terembe ért. Elmormolt egy bocsánatkérést, amiért késett, majd a helye felé indult.
- Tudja, kisasszony - szólalt meg bariton hangján Mr. Maggot, a rajztanár -, én igazán megértem, hogy a jó munkához idő kell, de a művészetben fő a pontosság. Ha nem óhajt időben megtisztelni engem a jelenlétével az óráimon, akkor mégis, hogyan várjam el Öntől a hibátlan munkát? Aki pontatlan az életben, az pontatlan minden téren.
Lory a szemét forgatta. - Bocsánat, nem fordul elő többet.
A B osztálynak a kedvence a rajzóra volt, sok tehetséges diák járt oda. Bár Hella ebből a sorból is kilógott. Félholtan szenvedte végig Mr. Maggot összes óráját, mégis a tanár túl vajszívű volt ahhoz, hogy év végén megbuktassa a lányt. Bár ennek fejében minden alkalommal rábízott egy számára érdekesnek és hasznosnak tűnő feladatot, amiknek Hella mindig kelletlenül fogott neki.
- Mint már említettem, a mai feladat egészen különleges lesz. A mi kedves Hellánk lesz a modell - jelentette be a tanár.
- Azt már nem, Mr. M! Erre ugyan nem fog rávenni - tiltakozott hevesen a lány, noha ezen a téren süket fülekre talált, mert a másik egy széket tolt a terem közepére és arra várt, hogy a modell elfoglalja a helyét. - Egész órán? - kérdezte megtörten Hella, majd kelletlenül odavánszorgott a székhez.
- Bizony - bólogatott hevesen a tanár úr. - Ti pedig - fordult a többiekhez - óra végéig próbáljátok lerajzolni a hölgyet. A tónusozás most nem lényeg, a váz legyen meg. Akinek jobban megy az alkotás zene mellett, az nyugodtan hallgathat valamit.
A diákok lázasan munkába kezdtek. A lelkesedés hatalmas volt, bár nem mindenkiben csírázott ki a tehetség magja. Frank Olivy ügyetlenül karcolt vonalakat a papírjára, míg Emily Montgomery mindössze tizenöt perc alatt elkészült a vázlattal. Frank eléggé félénk volt és furcsa kiegészítőket hordott, mint például aznap egy virágot a hajában – látszott, hogy csak úgy beledobta kócos, barna hajába. A zöld egyenruháját viselte, ami alá egy sárga, fehér mintás pulóvert, a kezére fehér kesztyűt, a lábára meg egy barna cipőt vett fel. A pulcsi ujját felgyűrte, bal karján pedig egy vörös szalag volt, rajta kínai írással – a békét és a szeretet jelentette az a két kacifántos betű. Emily mellett ült. Mindig is csodálta a lány tehetségét, így a további feleslegesnek tűnő szenvedés helyett inkább Emilyhez fordult.
- Segítenél egy picit?
Emily széles mosollyal válaszolt. - Persze.
A lány ceruzája alatt csak úgy füstölt a papír. Emily nagyon értett az ilyesmihez, kiskora óta művészeti klubokba járt, még a suli klubjának is ő volt az elnöke. Teljesen lerítt róla a különcsége, az öltözködésébe is belevitte ezt a tulajdonságát. Mogyoróbarna haját kontyban hordta, de egy-egy tincset az arca két oldalán szabadon hagyott - ezek és szemöldökéig érő frufruja keretezték bájos arcát. Ő is a suli zöld egyenruháját viselte, de zöld kesztyűvel párosította. Ugyanilyen színű szoknyája éppen a feneke alá ért, lila, rombusz mintás zoknija pedig a térde fölé. Fehér felsőjét zöld gallér és narancssárga nyakkendő díszítette, lábára pedig barna cipőt húzott. Lassan, érthetően magyarázta a fiúnak, hogy mit miután helyezzen el a lapon, de Frank egyáltalán nem tudott figyelni. A lányt bámulta, hogy milyen elragadtatással beszél a rajzolásról.
- Hahó, figyelsz te rám? - vonta fel a szemöldökét Emily.
- Olyan gyönyörű vagy - szaladt ki a fiú száján, de amint kimondta szörnyen zavarba jött, és elvörösödött.
A lány is elpirult, miközben a szoknyája szélét markolászta. - Köszi.
- A rajzaid is csodásak - folytatta a fiú. - Iskola után nem lenne kedved itt maradni és alkotni valamit? Mármint velem.
- De, nagyon szívesen - mosolyodott el Emily. Egy perc néma csend ült közéjük, de végül a lány folytatta. - Szóval először az arc formáját rajzold meg, utána pedig haladj lefelé. A végén pedig jöhetnek a részletek. Vigyázz, nehogy túl kicsi legyen a homloka, akkor úgy fog kinézni, mint valami kobold.
Mindketten felnevettek, mikor elképzelték Hellát olyan picike homlokkal. Az óra hátralevő részét végigbeszélgették, aminek Frank nagyon örült, ugyanis már régóta tetszett neki a lány, csak nem merte megszólítani.
/Bonnie Wheatbloom fejezete/
/Bonnie Wheatbloom fejezete/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése