3.

Egy újabb kínkeserves óra után, végre elérkezett a nagyszünet. A C­-sek osztálytermének ajtaja a csengetéssel egy időben vágódott ki. Vörös egyenruhások lökdösődve menekültek kifelé a napos udvarra. Messziről úgy festett, mintha egy felszakadt sebből tódulna ki. Az idő ideális volt a kint létre, többen kiültek beszélgetni a padokra vagy kajálni, mások élvezettel fürdették meg arcukat a napsugarakban, és akadt olyan is, aki egy fatövében olvasott esetleg. Konion Blackwood gyors léptekkel szelte át vastag talpú, acélbetétes bakancsával az udvar füves területét, és egyenesen a leghátsó tölgyfához tartott. Ez volt az ő törzshelye, ahol kikapcsolódhatott, elbújhatott a világ elől és titokban elszívhatott pár szál cigarettát.

Konion ázsiai gyökerekkel rendelkezett, de ez csak mandula vágású, barna szemein látszódott, más egyéb szembetűnő jele nem volt. Vörös egyenruhája és fekete kócos haja kiemelte tekintetének megnyerő báját. Kezein fekete ujjatlan kesztyűt viselt, lábán pedig egy hosszú szárú, fűzős, acélbetétes bakancsot hordott, mellyel igen fájdalmasat tudott rúgni, ha kötözködtek vele. Nem az erőszak embere, hanem inkább a zenéé, ezzel tudta a legjobban kifejezni az érzelmeit. A suli rock bandájában gitározott, mellyel kisebb nagyobb ismeretséget szerzett a diákok körében. Sosem akart népszerű lenni, sőt! Kimondottan utálta az iskola nagyképű, öntelt barmait és az utánuk koslató beképzelt tyúkokat. Ő az a fajta srác volt, aki a maga ura, nem kereste a társaságot. Nem érdekelte mit gondolnak róla vagy milyen pletykákat terjesztenek. Szeretett rosszban sántikálni és ebben kiváló partnernek bizonyult Hella Duncan, Konion egyik legjobb barátja. Sokan úgy vélték, hogy kettőjük közt volt valami, szinte szikrázott a levegő, ha együtt voltak. Hogy ennek mennyi valóság alapja van? Ki tudja? Minden esettre elég szoros és mély barátság fűzte össze őket.

A fiú levetette magát a tölgyfa tövében, elővette az mp3 lejátszóját, bedugta fülébe a füldugót, benyomta a play gombot és ujjaival a képzeletbeli ­gitár húrjait pengette. A második zeneszám után, Konion belenyúlt nadrágzsebébe és kihúzott egy fém cigarettatartó dobozt és egy öngyújtót. Kivett egy szál füves cigit a gondosan elrendezett dobozból, a szájához emelte, majd meggyújtotta. Lassan szívta tüdejébe a sűrű füstöt, minden percét kiakarta élvezni. Ez volt az egyetlen egy dolog, ami megnyugtatta, ellazította, ilyenkor minden gondja egy csettintésre.

- Szia Koni! - köszönt rá lehangoltan Hella és levetette magát a srác mellé. Hella arca kissé megviselt és gondterhelt volt, ezt a fiú is nagyon jól látta rajta, még ha egy fáradt és erőltetett mosolyt is próbált kicsikarni magából a lány.

- Szia! Valami baj van? ­- aggódott Konion.

Hella felsóhajtott, beletúrt fekete frufrujába majd a fiúra emelte barna tekintetét.

- Behivatott az igazgató a múltkori incidensem miatt. Tudod, Wildmannel. Tartott egy hegyi beszédet, azután azt hittem, hogy felrobbanok az idegtől. Még most is remeg a kezem, annyira felbosszantott ­- emelte maga elé remegő kezeit a lány. Konion szívott egy slukkot a cigarettából, majd a lány felé nyújtotta, aki szó nélkül elfogadta. Hella jó mélyen beleszívott, közben behunyta szemeit és lassan kifújta tüdejéből a füstöt.

- Élet mentő vagy -­ duruzsolta a lány még mindig behunyt szemmel, és újra meg újra megtöltötte tüdejét a tiltott szerrel. Fejét hátraszegte a fa törzsének és visszanyújtotta Konionnak a "mókás" cigit.

- Majd ettől jobb kedved lesz! -­ mosolyodott el a srác. -­ Ne törődj azzal az idiótával! Úgy se fognak kirúgni, különben szólok apámnak.
Koni apja befolyásos ember volt, rengeteg kapcsolatai, ismerősei és barátai voltak, akik mind magas körökben mozogtak, és mellesleg sok pénzzel támogatta a Greenfield középiskolát. Többek közt ezért sem került bajba a csínytevései után a fiú.

Messziről ugyan, de jól lehetett hallani az iskola csengőjének hangját. A kint lévő diákok egyszerre igyekeztek az óráikra, kivéve Konit és Hellát. Eldöntötték, hogy ők nem mennek be az elkövetkező pár órára, addig is volt elég idejük elszívni még egy füves cigarettát. Kissé betompult, módosult tudatállapotban tápászkodtak fel a földről. Hella egy kicsit szédült, de nem érdekelte, jól érezte magát és abban a pillanatban csak az számított. Hol az égen lévő felhőket bámulta percekig, hol pedig a fűszálak puha tapintásában gyönyörködött. Koniont ennyire nem ütötte ki az anyag, viszont ő is eléggé be volt lassulva tőle, majd nem sokkal rá pedig percekig képes volt nevetni a hangya szón.

- Unatkozom, csináljunk valamit -­ pattant fel Konion, megragadta Hella bal csuklóját és az iskola felé vette az irányt.

- Marha jó ez a cucc ­- vigyorgott elégedetten a lány. Konion egy pillanatra megállt a férfi mosdónál, hogy igyon a csapból. Hella is vele tartott, nem zavarta az a tény, hogy a másik nem illemhelyén tartózkodjon. Amíg a fiú ivott, Hella viccből belenyomta a srác fejét a vízsugár alá. Visongva nevetett Konion arcán, mikor a fiú döbbenten ráemelte tekintetét és orrából prüszkölte fel a félrenyelt vizet. Konion bosszút akart állni, és már készült lefröcskölni a lányt, de Hella gyorsan kiszaladt a folyosóra és a falhoz lapult.

- Ezt még visszakapod! -­ mosolyodott el Koni és a lány után eredt. Eleinte nem értette, hogy Hella miért kúszik egyik faltól a másikhoz, és játszik 007-­es ügynököt. Kicsit még a bűntudat is mardosta, hogy talán nem kellett volna azt a második szálat is elszívniuk.

- Shh! -­ csitította csendre Konit a lány, és némán a folyosó felé mutogatott.

A folyosó végén éppen Kyu Tamagochi, az ázsiai takarító dolgozott. Kyu a negyvenes évei felé járhatott már, erős és széles testalkata volt. Azt rebesgették, hogy régen harcművészeteket tanított, de pénzügyi okok miatt más munka felé kellett kacsingatnia, ha megakart élni. Holló fekete haja és arcszőrzete még nem éppen adott okot arra, hogy felálljon az ember hátán a szőr. Viszont a húzott, keskeny vágású szemével úgy tudott nézni mintha elevenen megkéselne a tekintetével. Ha hozzá szóltak az emberek csak felvette a gyilkos pillantását, és inkább tovább állt az illető. Nem mondható el róla, hogy egy szimpatikus ember. Inkább tűnt egy pszichopatának, mint egy takarítónak. Bár eléggé nevetségesen festett a lila munkás overáljában.

Hella beszámíthatatlanságának köszönhetően fejébe vette, hogy meg vicceli valahogy Kyu­t. Már a legelső naptól kezdve nem bírta elviselni a besavanyodott képét és ez valamilyen szinten kölcsönös volt. Kyu utálta az összes diákot, főleg az olyanokat, mint Hella vagy Konion, azaz a bajkeverőket. Természetesen Koni benne volt abban, hogy egy kicsit megszívassák a takarítót, ő az ilyen dolgokra vevő volt. Nem sok gondolkodás és további kommandózás után, kitervelték a teendőket. Kyu éppen söprögetett és maga elé bámulva tologatta jobbra­-balra a parfist. Koni a fiú wc- ­ből kiszerelt pár guriga wc papírt, letépett egy nagy adagot belőlük, a csap alá rakta, majd szét dobálta a folyosón. Hol a plafont, hol pedig a falat vagy a szekrényeket érte. A maradék száraz wc papír gurigákat szét dobálta a folyosón miközben fel-le szaladgált. Erre vérszemet kapott a lila ruhás "harcos", és már messziről látta Koni, hogy szikrázó szemekkel és háromszor nagyobb fejjel indult meg feléje. Ekkor Hella a másik oldalról megkaparintotta a takarító kocsit, amely tele volt felmosóvizes vödrökkel, szemetes szatyrokkal, törlő rongyokkal és vegyszerekkel. Nekifutásból megtolta a kiskocsit és felpattant rá. A lendülete felgyorsította a járgányt és szinte elrobogott a mérges takarító mellett. Hella incselkedve kiöltötte rá a nyelvét, felrúgta a vizes vödröket és szanaszét dobálta a benne lévő rongyokat, zacskókat.

- Megálljatok! ­- ordibálta dühösen Kyu és a lány után eredt. A takarító későn eszmélt fel arra, hogy Hella felrugdosta a vödröket, így mikor cipője talpa a szappanos vízre lépett, abban a szent pillanatban dobott egy hatalmas hátast. Konion és Hella kárörvendően felkacagtak, amely nem sokkal rá röhögő görcsbe csapott át, mikor Kyu már az ötödik felállási próbája után is csak hasasokat vagy spárgákat vetett a csúszós kövön.

- Csak kapjalak el titeket! Neveletlen, idióta kölykök! Azt hiszem majd megtanuljátok hol a helyetek! - fenyegetőzött a férfi, mire végül sikerült felállnia és talpon is maradnia. Felkapta a kezében lévő parfist, és egy mozdulattal letörte nyeléről a parfis fejét. Kikerülte a víztócsát, amennyire csak lehetett és eszeveszett üldözésbe kezdett. Konion azonnal felismerte a bajt, rögtön megragadta Hella karját és futott vele ahogy csak tudott, miközben hallgathatták a mögöttük közeledő pszichopata takarító szitkozódását. Erre a hatalmas hangzavarra természetesen mindenki felfigyelt. Kíváncsiskodó diákok és dühős tanárok tárták ki a termek ajtajait, melyet Konion nem győzött kerülgetni, hogy ne csapják orrba vele.

Az utolsó terem ajtajánál viszont már nem figyelt a fiú. Pont akkor nézett hátra, mikor egy váratlan pillanatban kitárult a hatalmas kemény ajtó. Hella és a srác szó szerint felkenődtek, mint légy a falra. A megkattant takarító a parfis nyelével ütlegelte a két szerencsétlen földön szenvedő diákot, míg a tanár le nem állította Kyu­t.

- Most azonnal jöjjenek velem az igazgatóhoz! -­ ordított Mr. Wildman, azután felrángatta a hideg kőről Koniont és Hellát.


/Barbara Rikki Cartland fejezete/